Láma Ole levele a tibeti helyzettel kapcsolatban
A jelenlegi tibeti tragédiáról kapott sok kérdésre vonatkozóan.
A Gyémánt Út buddhizmus szabadon meghagy mindenkit a saját politikai meggyőződésében, ezért ezek az állítások kizárólag az én személyes tapasztalataim a tibeti érzésekre és nézetekre vonatkozólag.
1968 óta, mikor néhány évig a Himalájában tartózkodtam, és ennek részese voltam, nem találkoztam egyetlen tibetivel sem, aki Tibet Kínához csatolását pozitív fényben látta volna. Az első években arra panaszkodtak, hogy az ország lakosságának a 20-25 %-a éhezett a Pekingből érkező hibás mezőgazdasági irányelvek miatt, vagy fogolytáborokban ölték meg őket, illetve „önkritikát gyakorló találkozók" vagy háborús események folyamán haltak meg. A vallásuk elpusztítása, a kolostoraik kiszipolyozása, vezetőik meggyilkolása, és a velük való embertelen bánásmód mélyen bevésődött a tudatukba, és ezeket állandóan emlegették.
Mivel a kínaiak a Kulturális Forradalomért a „Négyek Bandáját" tették felelőssé, és Deng elindított egy liberális korszakot, sok tibeti hajlandó volt legalább dolgozni az adott körülmények között. Amint azonban a kínaiak elkezdtek befolyást gyakorolni az inkarnálódó Lámák kiválasztására, és olyan nagy mennyiségű külföldi bevándorlót hoztak be Tibetbe, hogy az ország jellege teljesen megváltozott és kisebbséggé váltak, a nyugtalanság ezen új hulláma valószínűleg feltartóztathatatlanná vált. Ahogy mindenhol a világban, amikor férfiak kövekkel a kezükben gépfegyverekkel néznek szembe, ez egy teljes tragédia, és nem lenne lehetetlen, hogy egy ilyen nagyhatalom, mint Kína, megadja a függetlenségüket, melyet mindannyian természetszerűleg elvárnak.
Legyen ez lehetséges mielőtt még több élet elveszne, és a nagy és kulturális kínai nemzet belépése a világ szabad és demokratikus államai közé erősen megkérdőjelezhetővé válna. A tibeti nem egy erőszakos faj, és kell, hogy legyen rá mód, hogy a szabadságra való jogos kívánságuk beteljesüljön. Ha ezt megtennék, az egy nagyszerű és felejthetetlen tett lenne az egyébként előrelátó kínai vezetés részéről.
Üdvözlettel:
Láma Ole Nydahl, Dánia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése